Az Egyesület szervezete


    1. Közgyûlés
    1. A Közgyûlés az Egyesület legfelsõbb szerve, amelyet a tagok összessége alkot.
    2. A Közgyûlést évente egyszer össze kell hívni a hely, az idõpont és a napirendi pontok közlésével. A tagnyilvántartásban szereplõ tagok részére az Elnökség úgy küld írásbeli meghívót, hogy azt a tagok legalább nyolc nappal a Közgyûlés idõpontja elõtt kézhez vehessék. A tagoknak a meghívót átvételt igazolható módon kell megküldeni. A közgyûlési meghívóban a napirendi pontokon túl közölni kell az ismételt Közgyûlés idõpontját, amennyiben az eredeti idõpontban megtartott Közgyûlés nem lenne határozatképes. A megismételt Közgyûlés a meghívóban közölt napirendi pontok körében a jelenlevõk számára való tekintet nélkül határozatképes, amennyiben a fentiek szerint a meghívó tartalmazza az ezen következményrõl szóló tájékoztatást, felhívást.
    3. A Közgyûlés összehívását írásban kérheti a tagok legalább egyharmada a cél és az ok megjelölésével, ebben az esetben az Elnök nyolc napon belül köteles intézkedni a Közgyûlés összehívásáról.
    4. A Közgyûlést össze kell hívni:
      • évente egy alkalommal az éves költségvetés elfogadása, és az Elnökség éves beszámolójának elfogadása érdekében,
      • ha a tagok legalább egyharmada a cél és az ok megjelölésével írásban kéri ezt,
      • ha az Elnökség rendkívüli Közgyûlés összehívását rendeli el,
      • ha a bíróság a Közgyûlés összehívását rendeli el
      • ha a kizárással érintett tag az Elnökség határozatával szemben fellebbezést terjesztett elõ.
    5. A Közgyûlés összehívása az Elnök feladata.
    6. A Közgyûlés határozatképes, ha azon a rendes tagságnak több mint a fele jelen van. A határozatképtelenség miatt elhalasztott Közgyûlés változatlan napirend mellett határozatképes a megjelent tagok számától függetlenül, amennyiben ezen jogkövetkezményre a szabályszerûen kiküldött meghívó felhívja a tagok figyelmét.
    7. A Közgyûlés üléseit az Elnök vezeti. Az Elnök a Közgyûlés levezetésével mást is megbízhat. A Közgyûlésrõl jegyzõkönyv készül, amelyet az elnök és két, a Közgyûlés által megválasztott tag hitelesít. Az Elnök a Közgyûlésrõl hangfelvételt készíthet, amelynek tartalmaznia kell mindazon adatokat, amelyeket a jegyzõkönyvben fel kell tüntetni. A hangfelvétel alapján a jegyzõkönyvet 8 napon belül írásba kell foglalni. Az írásba foglalás napját a jegyzõkönyvön fel kell tüntetni. A hangfelvételrõl leírt jegyzõkönyvet elnök és két, a Közgyûlés által megválasztott tag hitelesíti és a leírást végzõ személy aláírásával látja el.
    8. A Közgyûlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
      • az Egyesület megalakulásának, feloszlásának, más Egyesülettel történõ egyesülésének a kimondása,
      • az Egyesület alapszabályának az elfogadása és módosítása,
      • az éves költségvetés elfogadása,
      • az Elnökség éves beszámolójának elfogadása,
      • a tisztségviselõk megválasztása és visszahívása - a tisztségviselõ visszahívható, ha tisztségébõl adódó feladatait, nem látja el,
      • az Elnökség tagjainak fegyelmi ügyei,
      • az éves, illetve a havi tagdíj mértékének megállapítása,
        A Közgyûlés az adott évre megállapított tagdíj mértékét csak egy alkalommal módosíthatja.
      • döntés minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a Közgyûlés hatáskörébe utal.
    9. A Közgyûlés határozatait egyszerû szótöbbséggel hozza. Minden tagnak egy szavazata van. Szavazategyenlõség esetén az Elnök szavazata dönt.
    10. A jelenlévõ tagok kétharmados szótöbbsége szükséges:
      • az Alapszabály elfogadásához és módosításához,
      • az Egyesület feloszlásához, más Egyesülettel történõ egyesülés kimondásához.
    11. A tisztségviselõk megválasztása titkos szavazással történik. Megválasztottnak azt a személyt kell tekinteni, aki az érvényes szavazatok több mint felét megszerezte. Amennyiben a jelöltek közül valaki nem kapja meg az érvényes szavazatok több mint felét, abban az esetben a tisztségre jelölt két legtöbb szavazatot szerzett személy között újabb szavazást kell tartani. A megismételt szavazás gyõztese a legtöbb szavazatot kapott személy lesz.
    12. A Közgyûlés ülései nyilvánosak. A tagok szótöbbséggel hozott határozattal a nyilvánosságot kizárhatják, ha valamely Egyesületi tag jogos magánérdekének védelme vagy közérdek ezt szükségessé teszi.
    13. Az Elnök a Közgyûlésre tanácskozási joggal meghívhatja állami, társadalmi, gazdasági szervezetek és magánszemélyek képviselõit.

    2. Elnökség
    1. Az Elnökség két Közgyûlés közötti idõszakban - a kizárólagos hatásköröket kivéve - gyakorolja a Közgyûlés hatáskörét és irányítja az Egyesület mûködését.
    2. Az Elnökség szükség szerint, de évente legalább kétszer ülésezik. Az Elnökséget az Elnök hívja össze. Szabályszerû az összehívás akkor, ha a tagok az ülésrõl legalább tíz nappal az ülés idõpontját megelõzõen írásban, átvételt igazolgató módon értesülnek, és a meghívóban az ülés tárgyairól leírást kapnak. Az Elnökség ülései nyilvánosak.
    3. Az Elnökség határozatait egyszerû szótöbbséggel hozza. Határozatképtelenség esetén az Elnökséget ismételten össze kell hívni harminc napon belül. A határozatképtelenség miatt ismételten összehívott ülések is csak akkor határozatképesek, ha azokon legalább három elnökségi tag jelen van. Az Elnökség üléseire - annak tárgykörére figyelemmel - esetenként további tagok hívhatók meg.
    4. A 4 tagú Elnökséget a Közgyûlés választja meg az Egyesület tagjai sorából 5 éves idõtartamra.
    5. Az Elnökség feladata és hatásköre:
      • a tagsági viszony keletkezésével és megszûnésével kapcsolatos eljárás,
      • a Közgyûlés összehívásával, mûködésével kapcsolatos elõkészítõ és a Közgyûlés munkáját elõsegítõ szervezõ tevékenység,
      • az Egyesület gazdasági tevékenységével kapcsolatos döntés-elõkészítõ munka, az éves költségvetés elõkészítése és a Közgyûlés elé terjesztése,
      • az Egyesület éves beszámolójának az elkészítése,
      • javaslattétel a tagdíj mértéke tekintetében Közgyûlés részére,
      • a tisztségviselõk és ügyintézõk beszámoltatása,
      • az Egyesület tagjának kizárásával kapcsolatos eljárás lefolytatása,
      • minden olyan eljárás, amely nem tartozik a Közgyûlés kizárólagos hatáskörébe, és amelyeket az Elnökség a hatáskörébe von.
    6. Az Elnökség határozatképes, ha tagjai közül legalább hárman jelen vannak.
    7. Az Elnökségnek csak olyan személy lehet a tagja, aki a közügyek gyakorlásától nincs eltiltva, tagja az Egyesületnek és
      • a) magyar állampolgár,
      • b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezõ személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, vagy
      • c) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
    8. Az Elnökség határozatait egyszerû szótöbbséggel hozza, szavazategyenlõség esetén az Elnök szavazata dönt.
    9. Az Elnökség tagjai:
        a) Az Egyesület Elnöke
        Az Egyesület elnökét 5 éves idõtartamra a Közgyûlés választja, aki tevékenységével a Közgyûlésnek felelõs.
        Az Elnök feladata és hatásköre:
        • az Egyesületet képviselete,
        • az Egyesület tevékenységének irányítása,
        • a Közgyûlés összehívása, határozatainak ellenjegyzése,
        • döntés és intézkedés az Elnökség ülései közötti idõszakban az Elnökség hatáskörébe tartozó kérdésekben,
        • a Közgyûlés és az Elnökség által hozott határozatok és állásfoglalások végrehajtásának irányítása és ellenõrzése,
        • kapcsolattartás más társadalmi és érdekképviseleti szervezetekkel,
        • az Elnökség munkájának irányítása,
        • az Elnökség üléseinek összehívása,
        • az Elnökség üléseinek vezetése,
        • döntés és intézkedés a hatáskörébe utalt ügyekben,
        • az Egyesület gazdálkodásának irányítása,
        • utalványozási jog gyakorlása,
        • minden olyan feladat, amelyet jogszabály, a Közgyûlés, az Elnökség az Elnök hatáskörébe utal.
        Az elnökségi tagok abban az esetben jogosultak az Egyesület képviseletében az Elnököt megilletõ jogkörben eljárni, ha az Elnök tisztségérõl lemond, korlátozottan cselekvõképessé, vagy cselekvõképtelenné válik, meghal és a Közgyûlés újabb Elnököt még nem választott meg.
        b) Elnökségi tagok
        Az Egyesület Elnökségének tagjait 5 éves idõtartamra a Közgyûlés választja, akik tevékenységükkel a Közgyûlésnek felelõsek.
        Az Elnökségi tag feladata és hatásköre:
        • részvétel az Elnökségi üléseken,
        • közremûködés az Elnökségi döntésekben, ahol minden tag egy szavazattal rendelkezik,
        • közremûködés a Közgyûlési és Elnökségi határozatok elõkészítésében és végrehajtásában,
        • a tagfelvétellel kapcsolatos eljárások lefolytatása
        • minden olyan feladat, amelyet jogszabály, a Közgyûlés, az Elnökség az Elnökségi tag hatáskörébe utal.

CIN-KE honlap