Ha azt mondom, Adolph Zukor és William Fox, akkor az animációban hozzájuk mérhetõ Margaret J. Winkler (Winkler Margit), aki az Egyesült Államok elsõ jelentõs animációs producereként a még ismeretlen Walt Disney korai munkáit is forgalmazta. Apropó, az öreg Disneynek késõbb nemcsak Winklerrel gyûlt meg a baja, hanem egy bizonyos Jules Engellel (Engel Gyulával) is, aki a háború után az UPA Stúdió mûvészeti vezetõjeként hozzájárult a Disney-filmek formai és gyártói hegemóniájának megingatásához.

Ha azt mondom, Korda Sándor, animációbeli párja Halász János (John Halas), mindkettõ a filmipar alapjait rakta le a Csatornán túl. Sõt az összeállításból az is kiderül, mit köszönhet a ma Európában élenjáró francia animáció vagy a holland szomszédja az elsõ magyar kivándorlóknak (Jean Image és George Pal). Utóbbi nélkül a mai álomgyári mesék sem lennének azok, amik – mindössze Pal kézmûves bábtrükkjeit váltotta fel azóta a kevésbé kreatív számítógépes grafika (CGI).
A tanulmány és a Vissza a szülõföldre! válogatás abban segíthetnek, hogy ne csak üres büszkeséget érezzünk egy-egy márkás magyar név említésekor, hanem tartsuk megbecsülésben õket azáltal, hogy megismerjük és értékeljük alkotásaikat. Ezért remélem, az összeállítást a KAFF-nál szélesebb körben is sikerül elérhetõvé tenni, és nemcsak egy kereskedelmi tévé hajnali mûsorsávjában.

Orosz Márton tanulmányának olvasásakor érdemes mérlegelnünk, hogy mennyire szignifikáns a kapcsolat a megnevezett magyar alkotók és az ismert animációs filmek között, nehogy a "sumér-effektus” csapdájába essünk. A jól csengõ, de kevéssé szoros ráhatásra egy példa: "Peggy Winkler állt a nevezetes, 1928-ban Disney munkatársai között kirobbant "puccs” hátterében is. Közvetett módon tehát a magyar származású hölgynek volt köszönhetõ, hogy az Oswald-epizódokat készítõ stáb felmondta a szerzõdését Disney-vel, aki "kénytelen volt” egy új karakter után nézni, s megalkotni a legendás Mickey Mouse [Miki egér] alakját.” (33. oldal)
Túl azon, hogy KAFF-válogatás belesimul a kultúrpolitika konjunktúrájába (de mint fentebb írtam, nemcsak szlogenszinten, hanem valódi, autentikus tartalommal), nem nehéz kihallani belõle a szervezõk kétségbeesett üzenetét sem. Ezek az alkotók (és késõbbi pályatársaik közül is sokan) önszántukból vagy kényszerbõl, de külföldön bontakoztathatták ki tehetségüket.

A filmtámogatási rendszer napjainkban zajló átalakítása során a hazai animáció jövõjérõl, finanszírozási struktúrájáról még annyi tájékoztatást sem tudhattak meg ezidáig az érintettek, mint a natúrfilmesek - hogy maradjunk továbbra is a játékfilmes párhuzamnál. Míg Andy Vajna legalább valami bizonytalan koncepciót lerakott az asztalra a filmszemlén, addigi az animációt érintõ kérdésfeltevésektõl mereven elzárkózó szakmapolitika részérõl senki sem érezte úgy, hogy egy hasonló bejelentéssel ideje lenne elõállni a KAFF-on.









Ami sajnos nem túl bíztató üzenet a felettébb tehetséges fiatal generáció számára - a MOME végzõseitõl a MARA, a Kedd vagy a Kecskemétfilm friss szemléletû alkotóin át a kolozsvári Sapientia Tudományegyetemen Radu Igazsag szárnyai alól kibújt animátorokig.
Kivonat Jules Engel Carnival (1963) c. rövidfilmjébõl.
Az írás MS Word formátumban

Szerzõ:
Nagy Ádám
adamnagysweetmovie